Csokis céklás cupcake

Nagyon nagyon régóta szemezek ezzel a recepttel. Egy ideje már kísérletezgetek cupcake-ekkel, több-kevesebb sikerrel. Általában a vajon csúsznak el a receptjeim: túl sokat szoktam tenni a tésztába és ettől nehezen sül.
De azt hiszem, most már kijelenthetem, hogy sikerült találnom egy olyan alap cupcake receptet, amit bárhogy ízesíthetek, kis változtatással mindent meg lehet belőle csinálni.
(Kis változtatás alatt azt értem, hogyha több szárazanyag kerül bele, pl kakaó, akkor kevesebb lisztet rakok bele, ha több nedves anyag pl. répa, sütőtök, cékla, akkor kevesebb tejet, ha több olajos dolog pl. dió, akkor kevesebb vajat keverek hozzá.)



Hozzávalók

3 nagy tojás
10 dkg vaj
3 evőkanál cukor
1 kiskanál vanilin cukor
10-12 dkg liszt
1-2 evőkanál tej
egy csipet só

1 közepes cékla
10-15 dkg magas kakaótartalmú étcsoki

A tojást keverjük ki a cukorral és az olvasztott vajjal. Utána keverjük hozzá a lisztet és végül lazítsuk fel a keveréket egy kevés tejjel. Enyhén folyós, muffin állagú tésztát kell kapnunk. Most jöhet az ízesítés, esetünkben a cékla és  csoki.
A csokit olvasszuk meg.
A céklát előfőzhetjük, ebben az esetben homogénebb végeredményt kapunk. A cékla csak egy kellemes mellékíz lesz és főleg a cupcake színén fog látszódni, hogy került bele más csokin kívül is. Épp ezért ha főzött céklával dolgozunk, akkor én több céklát javaslok. 
Ha nyers céklát használunk, akkor kevesebb is elég, mivel a céklának elég intenzív az íze. Ellentétben a főtt céklával, a nyers cékla nem anniyra édes, úgyhogy ez egy kicsit földesebb, markánsab ízű cupcake lesz. 
Mindkettő nagyon finom, idő híjján nyugodtan próbálkozhatunk a nyers céklás változattal, de ha nem akarunk kísérletezni, akkor inkább kevesebb céklát tedjünk bele.
A céklát a reszelő legvékonyabb részén reszeljük bele a cupcake keverékbe és adjuk hozzá a kihűlt olvasztott csokit. Jó alaposan keverjük össze és töltsük cupcake formába.
180 fokos sütőben kb. 30 perc alatt készre sül.

Topping

10 dkg mascarpone
5 dkg vaj
2 kanál porcukor

Az enyhén megolvasztott vajat keverjük össze a cukorral és a mascarponéval. Mikor a cupcake-ek kihűltek habzsákkal vagy kiskanál segítségével hordjuk fel a krémet a tetejükre. Vigyázzunk, mert ha melegen tesszük rá a mascarponét, akkor leolvad róla.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések